Dj Jabin
1984. november 15-én születtem, mint Gyerjabin Péter. A zenével már igen korán szorosabb kapcsolatba kerültem, ugyanis gyermekkoromban 6 évig csellóztam, majd 2 évig szaxofonozni tanultam.
2003 őszéig az iskolai „stop-play” bulik falai között próbálgattam szárnyaimat, majd 2003 novemberében megvásároltam első 2 bakelit lemezjátszómat és keverőpultomat. A zenéket összekeverni valamint a technikai fogásokat autodidakta módon sajátítottam el. Zenei stílusomat tekintve a funky, r’n’b zenékkel kezdtem, majd az évek múlásával főleg dallamos vocal house zenéket játszottam és játszom mind a mai napig.
2004 nyarán álltam először „nagyközönség” előtt a lemezjátszók mögé, a Coca Cola Beach House nyitó buliján, majd az egész nyarat ott töltöttem szombati rezidensként.
2004 szeptemberétől Keszthelyen folytattam tanulmányaimat, ahol különböző egyetemi rendezvényeken zenéltem.
2005 nyarán nyitott a keszthelyi Viviera Beach, ahol állandó rezidens voltam, miközben a siófoki Coca Cola Beach House-on is zenéltem. Eközben egy egyórás mix-emmel megnyertem a Pesti Est magazin Dj versenyét. Ekkor már nem csak bakelit, hanem cd lemezekről is elkezdtem zenélni. 2005 őszétől a keszthelyi Helikon Rádió műsorvezetője voltam. 2006 nyarán szintén a keszthelyi Viviera Beach rezidens Dj-jeként dolgoztam minden hétvégén péntek-szombat éjszaka.
2006 szeptemberétől főiskolai tanulmányaimat Budapesten folytattam, ahol lehetőséget kaptam egyre több egyetemi és
főiskolai buliban zenélni. Így lettem az Elte és Károli egyetemek bulijainak rezidense.
2007 januárjától minden szerda-csütörtökön a Club Inside bulijain zenéltem. 2007 nyarán a balatonfüredi Club Sunset rezidense lettem, ahol 4 éjszakát dolgoztam minden héten. 2007 szeptemberétől a budapesti Miniatűr Club rezidense lettem, ahol minden péntek-szombat éjszaka álltam a cd-játszók mögött. Eközben a Fáklya Club szerda-csütörtöki állandó diszkósa voltam 2008 januárjáig.
2008 januárjától folytattam a Miniatűr Club-beli tevékenységemet, szerdán-csütörtökönként pedig a város valamely egyetemi, főiskolai klubjában zenéltem. 2008 februárjában felvettek a Red Bull Hungária Kft.-hez, ahol dj-ként és Student Brand Manager-ként kezdtem el dolgozni. Ettől kezdve sok, különböző Red Bull-os rendezvényen és bulin kezdtem el zenélni, melyeken játszom a mai napig. 2008 nyarán minden hétvége péntek és szombat estéjén egy balatonboglári koktébárban zenéltem. 2008 szeptemberétől a budapesti School Club csütörtöki diszkósa lettem, miközben tovább folytattam munkásságomat a főiskolai és egyetemi bulikon.
2009 tavaszától a budapesti Közgáz Klub (ex School Club), a B Seven és a Living Room állandó diszkósaként dolgozom a meghívásos egyetemi, főiskolai és alkalmi bulik mellett.
Szórakozóhelyek, ahol eddigi pályafutásom alatt zenéltem: Coca Cola Beach House (Siófok), Vivera Beach (Keszthely), Citadella Club (Bp.), Club Inside (Bp.), Living Room (Bp.), Miniatűr (Bp.), School Club (Bp.), E-klub (Bp.), B Seven (Bp.), Club Play (Bp.), Ráday Music Club (Bp.), Barokko Club & Lounge (Bp.), Club Sunset (Balatonfüred), Tabu Lounge (Bp.), Symbol (Bp.), West Side (Székesfehérvár), Moulin Rouge (Bp.), Mystic Club (Dunaújváros), White Angel (Bp.), Leroy Bistro (Bp.) stb.